IKSZT
Bemutatkozás
Vizsoly IKSZT - Integrált Közösségi és Szolgáltató Szintér
Alapítványunk Vizsoly telephelyen IKSZT-t (Integrált Közösségi Szolgáltató Tér) alakított ki
pályázati forrásból, amit 2014 óta működtet. Az IKSZT feladata, hogy változatos
információs és közösségi szolgáltatásokat nyújtson Vizsoly település lakosainak. Egyik
legfontosabb funkciója, hogy kiszolgálja a fiatalokat, elsősorban közösségi programok
szervezésével, de helyet ad más jellegű rendezvényeknek is. Segíti a helyi lakosok és
vállalkozások információhoz jutását, internetes hozzáférést biztosít sokrétű tájékozódáshoz. A
szolgáltató tér ad helyet a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat információs szolgálatának is.Az
IKSZT játékos keretek között felzárkóztató programokat is nyújt a fiatalok számára, amely
elősegíti a kulturális fejlődésüket. A gyerekek, fiatalok számára hagyományőrző
tevékenységek biztosítottak, melyek kapcsolódnak az aktuális ünnepekhez. Az IKSZT
látogatók számára lehetőség van számítógép használatra, internetezésre, könyv olvasásra, tánc
tanulásra. A település számára az IKSZT fontos közösségi helyszínt jelent.